Csenge úgy döntött, hogy valamit tenni kell: ha már ennyire parázik a sok nép, hogy a gyereknek már fel kéne ülnie meg állnia, akkor valamit bemutat nekik. Bár úgy érzi, igazán ráér még, annyi minden tenni- és mozognivaló van a felálláson kívül is... Az ülés meg annyira fel sem merült még. Bár az tény, hogy ha a nagyok ölében ülni lehet, az remek, úgy jobban meg lehet fogni a játékokat két kézzel is. De nehogy már egyszerre mindent!
Az nagyon tetszett mindenkinek, ahogy az ágyról fejjel előre lemászott. Anya büszkén mutogatta- és mindenki le volt nyűgözve. Ide kellene beépíteni az új trükköt is valahogy- gondolta. És megszületett az új móka: Csengém nem fel-, hanem leállt, vagyis szépen letolatott az ágyról, megkapaszkodott és annak rendje és módja szerint rugózni kezdett. Immáron néhány napja nagy lelkesedéssel gyakorolja az új tudományát. Persze azért ott kell tartani a kezem körülötte, mert néha azért megborul, és a leereszkedés sem igazán sikerül még- na de nem lehet mindent egyszerre!
Tegnap aztán az történt, hogy megsajnáltam szegényt: ott az adventi koszorú meg a gyertyák a komód tetején, de csak akkor gyönyörködhet bennük, ha felemelem. Tálcára pakoltam hát a fényeket, és leraktam őket a puffra. Tudtam, hogy ezzel a formációval egy pillanatra sem hagyhatom magára Csengét, de azért mégis valahogy úgy képzeltem, hogy szépen elüldögélünk majd a szivacsony, kb. Egy méterre a gyertyáktól, és áhítatosan gyönyörködünk bennük. Mily naív tudok én is lenni néha! Ha valami motiválja a kisleányt a felállásra, akkor azt most megtaláltam! Spuri a puffhoz, és megpróbált mindent, hogy felkapaszkodjon. Sajnos erősen nehezíti a dolgot a csúszós parketta, de feltérdelnie végül mégiscsak sikerült. Ölbe vettem (mert bizony így már elérhetőek lettek volna a tüzes bigyók), picit néztük a gyertyákat (hogy azért mégse fosszam meg a vágyott jutalomtól, a motiválóerőtől), daloltunk egyet majd elfújtuk-aludni küldtük a társaságot, és bizony felpakoltam őket vissza, a biztonságos magasba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése