Csengét egyenlőre megviseli, ha hosszú órákat vagyok távol tőle. Elvan a drága nanájával és szeretett apájával is, de ha eszébe jut a cici, akkor bizony elszomorodik a beszámolók szerint. Ez persze különösen altatásnál meg ébredésnél tud kritikussá válni. Egyszer mentem el egész napra, akkor elmondta "nana" a végén, hogy ment az altatás, de bizony volt sírdogálás a délutáni alvás végeztével. Akkor úgy döntöttem, hogy amíg nincs valami igazán nyomós okom a távollétre, nem teszem ki Csengét ennek a stressznek. És egyenlőre nincs.


Viszont pár órára délelőttönként néha elmegyek (hordozósuliba), vagy van, hogy egy-két órára elmegyünk Tamással "szabadidőzni". Ilyenkor meglát: "Cici!"
Mikor legutóbb elmentem egy délelőttre, felkészítettem a leányzót, hogy apával meg nanával lesznek, de alvásra (délutáni) visszajövök. Mire jöttem, álmos is volt, megvolt a "cici"-felkiáltás, és el is aludt szopi közben.



Ott lett gyanús, hogy azért ez nem volt túl laza élmény neki, hogy mikor este a "Csenge-mesét" mondtam, melynek keretében a napját szoktuk felidézni, akkor félbeszakított hamar, "nem hagyta, hogy elmenjek" a történetben.

De megint el fogok menni egy délelőttre, és erre már elkezdtem hamar felkészíteni, ő pedig így reagált: "Anya megy iskolába a hordozóházba. Cicit nem viszi. Cicit itt hagyja nekem."