A Dunakeszi Szivárvány Waldorf Óvodával találtunk egymásra, ahol Mariann és Ági szeretettel várták Csengét, úgy is, hogy még csak két és fél éves. Baba-csoportba már jártunk tavaly a gödi Waldorf-oviba, ahol a legelső alkalommal úgy éreztem, hogy haza érkeztünk, Csengét waldorfos kislányként tudtam csak elképzelni (különösen, mivel láttam, milyen a többi óvoda).
Évnyitó
Első nap az óvodában
Másnap reggel 8-ra mentünk oviba. Bár fél 6-kor keltünk (azt hiszem, mindketten izgatottak voltunk), alig tudtunk elkészülni. Ezen a technikán még finomítani kell. Mint ahogy szép lassan vissza kell venni a 10- fél 11-es elalvásokból is (ami persze nyáridőben simán belefért).
Szabad játékkal kezdődik a nap, Csenge felfedezett egy filc-hattyút, azon lovagolt (Tibi volt), befészkelte magát az egyik kis kosárba, ott "aludt", óvatosan (és kicsit álmosan) telt ez az első idő. Lassan eljött a tízórai ideje. Nem kis kihívás a már megterített asztal mellől elmenni körjátékozni, de némi szülői ráhatással sikerült. Aztán az asztalnál jött a következő próba: kenyérosztás (mi lekváros kenyeret kértünk mindketten), de enni csak akkor szabad, mikor már mindenki megkapta a saját adagját és Mariann jó étvágyat kíván. Csenge mögött ültem, aki időről időre kinyújtotta kezecskéjét a kenyér felé, de mindig elmondtam neki, mi a szabály és szépen elfogadta. Elbambultam-gondolkodtam azon, hogy milyen jó is ez a rendszer, így nem rossz az
Tízórai után játék az udvaron, homokozó, házikó, csuszi. inkább velem játszik, nem más gyerekekkel még (bár egy kislány befogja őt kutyusnak, amibe Csenge végül belemegy). Miután Csenge mindenféle finomságot főz nekem homokból, a többi gyerek is megetet (anyukák közül én vagyok az egyetlen, aki a homokozó szélén elérhető).
Bevonulás, mese: nagy figyelemmel hallgatja minden gyerek a köcsögbe kötöző állatok történetét, amit végül agyonlapít a medve (E ház ki házikója, ki a házikó lakója?), a búbánatos legyecske, a békácska meg a nyuszika pedig elszaladnak. Nem bírok rájönni, mi lehet a mögöttes a mesében, de talán nem is kell. Érdekes, valahogy Csengét eddig óvtuk az ilyen jellegű stressztől (ez a mese tk, rosszul végződött az én olvasatomban), de nem tűnik úgy, hogy őt megviselte volna.
Mese után búcsú, elalvás az autóban kb. 3 perc alatt hazafelé menet.
Az oviban van még egy-két csudajó dolog, nevezetesen a vécé és a kis kézmosó. Nem mulaszt el a leányka egyetlen alkalmat sem a használatukra.
Roppant fárasztó volt ez az első nap mindkettőnknek, több félrevonulással és hamar alvással.
Második nap
Már rutinosabbak voltunk, Csenge csak 7-kor kelt, ugyanakkor értünk át, mint előtte való nap...
Az ovi is ismerősebb volt, már bátrabb volt a kisasszony, és bár nem olyan álmos, mint előtte, azért most is kellett néhány elvonulás. És mikor kimentek a többiek az udvarra, ő még bent ücsörgött picit. Ági mondta is, hogy szokott ilyen lenni, tudják a gyerekek, ha túl sok nekik a nyüzsi, pihentetik magukat.Már az óvónénikkel is bátrabb volt (mondjuk az elején sem volt épp félénk, de barátkozó sem. Az alapítványi nénivel ezzel a szóváltással ismerkedett meg: "Jaj, te kis tündér!"- "Én nem vagyok tündér, nekem nincs szárnyam!"-..."Igaz..."- Alapítványi nénivel azonnal szimpatikusak lettünk egymásnak), ha én a háttérbe vonultam, teljesen "nagyosan" elbeszélgetett velük.
Volt egy különszáma is: a mese előtt gyertyagyújtás, és az Ég a gyertya, ég című dal eléneklése a program. Inkább persze Mariann énekel meg a szülők. De mikor befejezik, Csenge ihletet kap, feláll, szépen, artikuláltan végigénekli a dalt és a Mind leguggoljék-nál le is guggol szépen. Az én kislányom! Jöhet a mese.
Már nem olyan fáradt, egészen délután 4-ig nem alszik... Szerencse, hogy péntek.
Legközelebb jövő szerdán megyünk, egyenlőre heti két nap, egyenlőre velem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése