Feszült, fáradt este. Már ágyban vagyunk, mikor Csenge közli, hogy ő még éhes. Nagyon éhes. Lemenne.Igen, körtét nagyon szívesen enne.
Lemegyünk- levonszolom magam, körtét mosok, hámozok (mert míg az almának a héját célirányosan kéri, a körtéét most épp nem), kockázok. Csenge eszik egy falatot, kettőt, a harmadik pfffffff!
Csenge: Már nem kell, ez nem jó, nem vagyok éhes!
Anya: Nem!
Csenge: Ez az én beszédem!
Anya: Micsoda?!
Csenge: Az, hogy "nem!"! Az én beszédem! Azt te nem mondhatod!
Anya: röhögőgörcs.
Csenge: kacag. És ha ez ilyen vicces, többször el kell játszanunk onnan, hogy anya azt mondja: Nem.
Nevetünk, lazulunk, vidáman megyünk aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése