"Anya, én ugyanolyan vagyok, mint te, csak másképp!"-kezdett egy reggelt a lányom. Már minden felnőtt beleunt az idézetbe a környezetemben, annyit meséltem. Mert nagyon tetszik. Persze azért is, mert a mondat első fele hízelgő, ugyanakkor azért is, mert egyszerűen zseniálisnak látom a gondolatmenetet. Ahogy Peti főnököm mondta: Mérő is büszke lenne rá.És annyi hasonló megnyilvánulása van, és én nem jutok hozzá, hogy leírjam. Mire hozzájutnék, nem jut eszembe, min derültem korábban. És ez roppant frusztráló.
Megint rég nem írtam, bizony, beszippantott a munka.
Csenge az ovis szünet óta ismét nagyon anyás, ha én megérkezem, mindenkit elhajt, csak anya, anya kell. Egyik nap ezt is megmagyarázta: "Az a baj, hogy mindig munkázol!"
És pont most dilemmázok, visszamenjek-e 8 órás műszakba az eddigi 6 helyett. És bizony jó eséllyel kénytelen leszek. De egyenlőre abban maradtunk minden érintettel, hogy teszteljük a rendszert.
Erről többet a következő bejegyzésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése