Nos, most elérkeztünk a következő etaphoz: ősztől a leányzó "nagy ovis" lesz, nem a kiskuckóba fog járni, hanem az igazi, nagy oviba. Az óvó nénikkel egyetértésben ezt nem siettük el. Edit néni mostanában azonban már említette, hogy lassacskán majd át-átviszi Csengét és Nándit a nagy oviba egy-egy rövid időre, hogy lassan átszokjanak, de hirtelen legyen a váltás. Nekem ez a hozzáállás nagyon szimpatikus volt. De a gyermek megint másképp szervezi az életét, mint ahogy mi, felnőttek tervezzük azt.
Történt, hogy kedd reggel néhány perccel az óvó néni előtt érkeztünk az ovihoz. Míg vártunk, megkérdeztem viccből Csengét, átmenjünk-e a nagy oviba (korábban ugyanis azt a tanácsot kaptam, mikor egyszer Lilla tényleg elaludt, hogy ilyenkor a nagy oviba mehetünk, ott tuti van már valaki 7-kor). Csengének volt kedve. Olyannyira, hogy mikor pár perc múlva megjelent Lilla és mondtam, hogy nos, végül maradhatunk, akkor bizony sírásra görbült a szája. Ő a nagy oviba akart menni. Lillával megegyeztünk, hogy átviszem, ebédre-alvásra kisovi.
A nagyoknál is mi voltunk az elsők, Edit néni fogadott minket.
Nana ment érte délután. A leányzó azt mondta neki, hogy jó volt, nem játszott vele senki, de máskor is akar majd ide menni. Nekem már kevésbé lelkesen beszélt, azt mondta, nem akar megint nagyovizni.
Ehhez képest másnap, csütörtökön, hívott Lilla, hogy Ildikóval, az angoltanárnővel átküldik Csengét a nagyoviba, igen, van kedve, nem, nem erőltetik, igen, legyen az ő ritmusában. Így a nap végén már oda mentem érte. Ott aludt a nagy oviban.
Eddig négy és negyed évesnek mondta a korát, immár négy és félre nagyosítja magát.
Ma reggel pedig csont nélkül a nagyokhoz mentünk, nem, nem akar már soha többé a kicsibe menni. Ennyi. Az óvó néniknek hiányzik. Nem tudnak vele mit kezdeni, hogy ilyen hirtelen átment.
Ő meg megy, mert már nagy. Én meg stresszelek, hogy minden jól menjen, megmaradjon a kedve az én Nagy Lányomnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése