Mindent megteszek, hogy én legyek az első!

Csenge és a Kuckó ovi sorra elcsitították a félelmeimet. Először is azért féltem, hogy fog beszokni a leányzó az oviba. Az előző ovi rossz tapasztalatai után ugyanis nem álltam derűsen ehhez az új fejezethez sem. Jó sok időt adtam magunknak, gondolván, hogy először, akár egy hónapig is csak délelőtt jár majd Csenge- miután akárhány napig csak pár órára, úgy, hogy én is vele leszek. A vezető óvónéni elmondta, van olyan gyerek, aki pár nap után vígan ott marad, de van, akivel 2 hétig is ott van az anyukája. Mondtam, mi ezt az utóbbi tábort fogjuk tovább népesíteni minden bizonnyal. Tetszett, hogy ebben az oviban nem siettetik a folyamatot, nem küldik el az anyukákat síró gyerekek mellől. Ha pedig anya hiányában a gyerkőc panaszkodni kezd, sír, hívja anyát, akkor azonnal telefonálnak.
Nos, Csenge a harmadik napon rám nézett és így szólt: "Anya, nyugodtan elmehetsz a boltba, én itt maradok."

Ebben persze nagy szerepe volt Lillának, akinek hamar az ölébe telepedett egy-két Bogyó és Babóca -kötettel, hogy meséljen neki.
Elmentem hát, egy óra múlva jöttem vissza, Csenge pedig elmélyülten játszott. A következő hét hétfőjén (tehát a negyedik napon) közölte, hogy ő szeretne az oviban ebédelni. Keddre rendeltem már ebédet is neki. Kedd reggel megkérdezte:
-Anya, én mikor leszek igazi óvodás?- Mondtam neki, hogy ő már igazi óvodás.
-De mikor fogok ott aludni az oviban?
-Holnapra megkérdezem, lehet-e.
-De én már ma szeretnék!- Nos, voltak fenntartásaim, de beraktam ágyneműt.
A leányzó pedig, aki világ életében csak cicin aludt el, vidáman ott aludt az oviban. Igaz, hívtak fél 3-kor, hogy felébredt, jöjjek, de egyébként jól elvan. Hát olyan jól elvolt, hogy haza sem akart jönni.
A következő nap még szintén rövidet aludt, volt még pár nap, mikor azt mondták, lassan aludt el, de azóta is, minden nap, immáron több, mint egy hónapja az oviban van reggeltől délutánig.
Kb. két hét után minden reggel belekezdett: "Nem akarok oviba menni!"- ez induláskor jött, és hamar túlbeszéltük. Illetve olyan is volt- ez volt a legnagyobb kihívás, amikor egy darabig nem akarta, hogy elmenjek. "Anya, maradj itt az előtérben, ott várj rám!"
Próbálkoztunk, hogy az óvó nénik bevonják a játékba és már ne bánja, hogy elmegyek. De ahhoz ragaszkodtam, hogy nem titokban elslisszolok, hanem elköszönünk rendesen. És ebben az időben, akárhogy próbálkoztunk, mindig tiltakozás volt az elmenésemet illetően. Azonban úgy gondoltam, mindkét probléma átmeneti lesz és annak tudhatók be, hogy szegénykémben most kezd tudatosodni, hogy ide nem csak mókából járunk és időnként, hanem mindig.
A búcsút illetően az hozta a fordulatot, hogy a sok próbálkozás után egyszer csak azzal próbálkoztunk, hogy jöjjön, kísérjen ki az ajtóhoz, ott búcsúzzunk el, és ő csukja be mögöttem az ajtót. És ez a kis szertartás megtetszett neki. Nyilván az is fontos itt, hogy aktívan szerepet játszik a búcsúban. Természetesen minden nap elmondom neki, hogy a délutáni alvás után jövök érte (talán pont ma nem volt erre idő, mert becsapta az ajtót- már ez sem kell, tudja, hogy számíthat rám).

A kistesó persze az oviban is vele van: "Várj, ne csukd be még az ajtót, mert a kistesómat beengedem. Képzeld, kiment az udvarra pulóver nélkül!"

Itthon nincs ugyan alvós állata (mint Bagdy Emőkéék legújabb kutatása is mutatja, a testközeli nevelésben részesülő gyerekeknek nincs szükségük átmeneti tárgyra), de az oviba sokszor visz valamit, amit csak úgy felkap itthon a játszós állatok közül (Bátor, a kedvenc, aki nemmaci viszont lány nem mehet, mert ő még kicsi és nem jár óvodába).

Ez a blogbejegyzés hetek óta íródik: Bátor azóta már Léna.

De a lényeg a lényeg: a következő félelmem az volt, milyen lesz majd korán járni oviba. Mert fél tízre besétálni kialudt gyerekkel, igen, az működhet. De 7-re? Ahhoz 6 előtt kell kelni!
Nos, persze erről is kiderült, hogy másképp vannak a dolgok, mint ahogy én elképzelem... Mikor először mentünk reggel 7 után pár perccel, Csenge örömmel konstatálta, hogy ő az első, kettesben lehet a "hosszú hajú óvónéni"-vel, vagyis Erzsivel, ketten főznek teát, pakolgatnak, várják a többieket, nyugalmasan, fokozatosan kezdődik a nap, a felnőtt áhított figyelmével kényeztetve. és bizony azóta is minden nap sietünk, mert ha valaki hamarabb ér oda, mint a kisasszony, akkor ő felháborodik. Ráérnénk ugyan fél 8-ra menni- ami a munkámat illeti-, de nekünk a 7 a cél. Megérkezünk, gyors átöltözés, anya kidobva, ajtó becsap és már kezdődhet is a nap, vidáman!

Azóta már én is dolgoztam 2 napot, de nekem nagy csak a változás, Csengénél már jól beállt a mindennapi rutin. Megkérdezi reggelente: "Anya, ma óvodai nap van?" És örül a válasznak, bármi legyen is az.
Egy vasárnap el kellett sétálnunk az ovihoz, mert sehogy sem tudta elképzelni, milyen lehet az, hogy az ovi zárva és még Lilla sincs ott.

Kreatív: "hímzés" a terítő bojtjaira hajcsatokkal