És végül: Azok a játékok!
Volt egy stand, ahol logikai játékokat árultak, nagyon okosakat, nagyon sok pénzért. Csenge egy kislánnyal elkezdett játszani eggyel, amiben egerek voltak meg kerítések meg fű. Mikor a néni elmondta a gyerekeknek, hogy a kerítést úgy kell összerakni, hogy megakadályozzák, hogy az egerek átmenjenek a másik területére... Nos, ez senkit sem érdekelt. A másik anyuka mondta is, hogy szerinte az ő kislányának csak a színei miatt tetszik a játék. Én nem mondtam semmit, de szerintem az egérkék is tetszettek a gyerekeknek, aranyosak.
Az eladó akkor azért meglátta Csengében a fantáziát, mert a másik kislány úgyis kisebb, de ezt a négy évest itt már érdemes lenne fejleszteni.
-Nézd csak, idenézz! Hogy hívnak? Csenge! Idenézz! (Én bátortalanul mondom neki, hogy nem fogja érdekelni a kislányt, nem érdeklik a várak meg a szabályok, szabadon szeret játszani, de a nő rám se hederít- én meg úgy vagyok vele, hogy végülis lássuk, mi lesz ebből, akár még meg is lepődhetek) -Csenge odapillant, de annyira nem érdekes, amit lát, hogy már nem is észleli, mit beszél ez a nő- Ez itt egy vár, kiszedem belőle a lapocskákat. Nézd csak (énekelve-affektálva, ahogy kell)! És ebben a füzetben van, hogy kell visszarakni! Látod? Erről a képről kell lemásolni!
Csenge itt ránézett a nőre, sose nézett még így. mint Sigourney Weaver nézhetett, mikor meglátta a nyolcadik utast- iszonyat és rémület meg értetlenség volt a szemében.
-Anya, menjünk innen!- fogta meg a kezemet és kihúzott a börzéről, nem nézve se jobbra, se balra. Én meg csillapíthatatlan röhögőgörcsöt kaptam, végül együtt nevettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése