Nyaralás anyával 2013 Sárvár- Irtás- Kapolcs

Elmondhatatlanul jó érzés kiesni a tér-idő kontinuumból.
Nagyon vártuk már ezt a nyaralást, sejtettük, hogy jó lesz, de azt hiszem, mindkettőnk elképzeléseit felülmúlta, amilyen JÓ volt.

Ráhangolódásként- elsősorban a magam ráhangolásaként elengedtem a hétköznapok elvárásait, szaladását, a feladatokat...

Csenge így kapott egy olyat a konyhában, amire valójában én is vágyom: mire nem jó az első Nandu-kendőnk:

Ebben igazán kellemesen ellazult a leányzó, miközben megsütöttem az amcsipalcsit reggelire, amit előzőleg ő kevert össze, hiszen az ízénél is jobb kevergetni. A lisztet, legalább 3 félét: érdekes, hogy a kukoricaliszt sárgább, a teljes kiőrlésű meg barnább, mint a sima. Bele a sütőpor, a vaníliás cukor- de jó az illata! Végül itt az idő a vulkánozásra: tojás, tej (rizstejet tegyünk bele anya, hogy te is ehessél!), olaj. Összekeverjük, a végén én is egy kicsit, és már sütjük is a minisütőben, a tetejére kétféle szirup dukál, agavé és juhar is. Az egyik édesebb, a másik érdekesebb.

Közben azért főzök, listákat írok, pakolok, 10 napot leszünk távol, azért stresszel némiképp, hogy minden legyen nálunk, amire szükség lehet. Naptej (egyszer használtuk), kullancskiszedő (ezzel szeret Csenge játszani), 2 szatyor kaja (kb. a negyedére volt szükség, egy pritaminpaprika viszont elutazott velünk mindenhova, tegnap fogyott el). A fel nem vett ruhákat annyiból jó volt megutaztatni, mert kipakolásnál örömöt okozott, hogy nem kell annyit mosni. Csak épp a szokásosnál is gyűröttebb állapotba kerültek. Kalap, napszemüveg (az egyik a négyből), pöttyös piros szoknya : ezeket kereken 25 percig viselte Csenge nagy lelkesen, aztán mégis inkább minimálra váltott és bugyiban töltötte az időt.

Vasárnap indultunk kettecskén. Sárváron hétfőtől volt szállásunk (legalábbis akkor még úgy hittük), de mi el akartuk kerülni a hétköznapi nagy forgalmat Budapesten át, illetve nem akartam olyan sokat egyhuzamban levezetni. Meglátogattuk hát Annát és Sanyit egy napra Irtáson (Irtásdűlő, Óbudavár és Mencshely között. Csengével Mencshelynek hívjuk, a nagyoknak Irtás). Van ott Annának egy háza meg egy szőlője, meg egy álma, amibe mi is beleúszhatunk néha, idén már másodjára tettük ezt, magunkkal is hoztunk belőle annyit, amennyiből még hónapokig táplálkozhatunk. De ettől Annának sem lett ám kevesebb, mert ez nem úgy működik. Sőt, úgy hiszem, hogy amit mi vittünk, azzal mi is hozzájárulhatunk az ő álmának gazdagságához.
És ez az a hely, ahol az óra feleslegessé válik, ahol lehet csak úgy LENNI.
Csudaszép.
És Csenge órákig rakosgathatta a köveket, amiket talált, mert persze ott azokból is hatalmas a kínálat, leginkább a tűzrakóhely körül, ahol vasárnap este csak a móka kedvéért rakott is Sanyi egy tüzet. Juj, de jó kis este volt!

Hétfőn aztán útra keltünk, naná, hogy nem reggel, mint terveztük, hanem valamikor délben, mert ott tényleg nem létezik az idő.

Megérkeztünk Sárvára, az Apartmanhotel Sárvár nevű helyre.

Jó előre lefoglaltam a szállást, telefonon és emailben is egyeztetve. Voltak bennem fenntartások, de nem erősek. Azért hétfő hajnalban felmerült, hogy mi van, ha törlik a foglalásunkat. És Sárvárhoz közeledve figyelgettem a panziókat, ahova bekopogtathatunk, ha esetleg. Még sosem volt ilyen félelmem.
Megérkeztünk a hotelbe- 3 csillagos, belvárosi, van elvileg udvara, de nem láttuk, csak a sok betont meg falat. Nem volt vonzó. És mikor bementünk és mondtam, hogy van egy szobafoglalásunk a nevemre, a recepciós lány susmogott-pusmogott és hívta a főnöknőt, aki közölte, hogy mivel nem írtam vissza a legutolsó mailjükre (a megerősítés megerősítése), ezért törölték a foglalásomat, írtak is róla (utólag láttam, hogy valóban írtak, vasárnap este, de mi már akkor úton voltunk, net nélkül- és most már tudom, hogy jobb is ez így). Nos, mikor mindezek megtörténtek, akkor erős sírhatnékom támadt. De nemhiába dolgoztam magamon oly sokat, ügyesen sikerült rájönnöm, hogy nem, most nincs itt sírásnak helye, most dühösnek kell lenni, fel kell háborodni, az asztalra kell csapni. Azért ezt nem csináltam, de felemeltem a hangom. Közölték, hogy találnak másik szállást- el tudtam képzelni, hogy az milyen lehet és mennyiért ezek után. Merthogy csak egy éjszakát kellett volna máshol töltenünk, utána visszamehettünk volna, de az ár, amit a maradék napokra kalkulált a nő, ugyanolyan légbőlkapottnak tűnt, mint az előző két ajánlat, amit telefonon és emailben kaptam (igen, azért utólag végiggondolva nem véletlenül gyanakodtam). És mikor kérdeztem, hogy mi a garancia arra, hogy nem egy egész más árral fogok szembesülni, mikor fizetni kell, akkor csak hümmögött-hammogott, meg hogy miért lenne más az ár. De vacsorázni visszajöhetünk, cigánypecsenye vagy valami más nagyszerű zsíros mócsing, kétezerért. Az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy ezt mégsem kérjük, majd eszünk valamit, mert arra ugyan felkészültem, hogy nem fogom tudni tartani a diétámat a nyaralás alatt, de ha már megtöröm, akkor legalább valami olyat egyek, amit szeretek.
Csenge ezalatt ült az előtérben egy széken, fáradt volt, melege volt, de ehhez képest egész türelmes. Mikor mondtam neki, hogy most akkor keresünk egy másik szállást, mert ide nem tudunk jönni, akkor nem értette, de annyira megható, ahogy ilyenkor a teljes bizalmat tapasztalhatom, hogy én majd megoldom, kézben tartom, jó lesz. És persze azért nehéz is ez a felelősség, de ha sikerül megfelelni az elvárásoknak, az nagyon jó.


Eljutottunk a leendő szállásunkra: Vadkert Fogadó a neve.

Az egyből tetszett, hogy a fürdő közvetlen szomszédságában van, nem kellett autóba ülni, hogy pancsikolni mehessünk. És jófej volt a recepciós. Nagy park, sok kedves mosoly. Még nem is láttam a szobánkat, de már rákérdeztem, maradhatunk-e a teljes 3 éjszakára itt. És jó döntés volt.

Mi nem a főépületben kaptunk, helyet, hanem a hátsó részen. És milyen jól jártunk!

A ház előtt pár lépéssel ez fogadott minket:

Kecskék, birkák, szarvas, nyuszik, lovak! Kell-e ennél több?

Persze azt nem gondoltam volna, hogy Csengének ennyire nagyon tetszenek ezek az állatok, hogy rám nem is lett volna szükség, hogy ellegyen egész nap is akár, csak akkor kiabált értem, ha megjelent Bori- vagy Nancy-kutya, akik egyébként a világ legbarátságosabb tanyasi kutyái voltak, de azért ha jöttek, nekem is ugornom kellett.

A reggeli kávémat meg a vacsoránkat pedig itt fogyasztottuk el:

És mikörzben az ember a vacsoráját várja, lehet kavicsokat is gyűjtögetni, vagy felmászni a gyógyszertárba (amit a beavatatlan nézelődő esetleg vadászlesnek hihet).






A reggeli ugyan bent volt:

De miután Csenge úrinőként elfogyasztotta görögdinnye-desszertjét is, máris kimehettünk újra lovakat nézni, míg én kávézgattam.
Az már csak hab a tortán, hogy rajzolgatni is lehetett a teraszon:

Vagy épp légtornászkodni:

Meg az is, hogy vagy száz méterre volt csak a strand is, ahol szintén jól mulattunk, de erről vizes okok miatt nem készül képi dokumentáció. Azért azt megállapítottam, hogy a strandolás roppant fárasztó dolog, mondhatni kimerítő. És nem szeretjük a tömeget. Az utolsó estéig azt hittem, csak én nem szeretem. De akkor tényleg este jutottunk el a strandra, leginkább azért mentünk be, hogy Csenge megkapja az ígért csillám-tetoválását. 6-7 után pedig a medencék szépen elnéptelenedtek, a leányzó pedig a lehető legjobban mulatozott, játszott-mesélt magában vidáman, mint anno a Vidámparkban. Én pedig nem kaptam szívszélhűdést, ha egy pillanatra eltűnt a szemem elől.

Jó volt Sárvár, a fürdő nem annyira lopta be magát a szívembe mert drága és tömeges, de profin meg van csinálva és ingyenes gyerekmegőrzős játszóháza is van, amit mi csak negyed-fél órára vettünk igénybe- de szóval én az ilyen nagyüzemi mulatságokat nem szeretem. De a fogadó a lehető legjobban végződött rosszul kezdődött nyaralást tette nekünk lehetővé.

A sárvári kiruccanás végeztével úgy utaztunk vissza Irtásra, hogy végre ellátogattunk a Veszprémi Állatkertbe is. Osztatlan sikert aratott Csenge körében- nekem is tetszett, de annyi üröm azért volt az örömben a végére, hogy roppantul kiakadtam, mert nem volt rendesen és egyértelműen információ arról kirakva, mi merre van, hol a kijárat, milyen messze van ez meg az (hogy a zsiráfért negyed órát kell gyalogolni az árnyékmentes pusztában, más pedig aztán nincs is arra- lehet, hogy ennek tudatában nem indulunk el oda). Na de nem ez a lényeg, hanem hogy itt a világ (egyik) legjobb játszótere, a kölyökdzsungel:

Itt az elején és a végén is kellett mókázni egy jó nagyot. Sőt valójában az volt az érzésem, hogy ha Csengén múlna, nem is mennénk innen sehova tovább.

Nagyon érdekes volt továbbá beleülni a különféle székekcskékbe is.

De bent az állatos rész is élvezetes élményt nyújtott a hatalmas kánikula ellenére is. Mikor a végén kijöttünk az állatkertből, Csenge rögtön azt kérdezte, mikor jövünk megint, és a "jövőre" nem volt számára elfogadható válasz.

Legnagyobb élményt talán mindkettőnknek a gyűrűsfarkú makik adták (akik Csenge számára mosómedvék, és sajnos akkora csalódást jelentett neki, mikor felvilágosítottam, hogy azóta nem is beszél a dologról). A zoo-csemege nem érdekelte őket (ahogyan egyetlen állatot sem a hegyi juhon kívül), lelkesedte viszont az almára, nagyon. Roppant érdekes volt, ahogy kérték, ahogy elvették a kezünkből kis puha, fekete kezecskéjükkel, ahogy majszolták. Mikor pedig az alma elfogyott, továbbálltak. Ezen kívül a megtévesztés bajnokai is: mindenki azt nézi a képen, milyen állat ez a hosszú, csíkos nyakú, pedig ez nem a nyaka:

Visszaértünk estére Irtásra, ahol ismét Anna és Sanyi kedves fogadtatásában részesültünk (Csenge az Állatkert után hamar elaludt, még el sem hagytuk Veszprémet, aztán még érkezésünk után is hosszasan durmolt az autóban- igen fárasztó és intenzív élmény volt neki ez a nap).
Pénteken aztán megérkezett Nana Sárival, Toncsival és Andrissal.
Ha melege lett a kisasszonynak, innentől több fiú is segített a tung beüzemelésében a hűsöléshez:

Szombaton pedig irány Kapolcs!
Csenge ebből az alkalomból gyönyörű pöttyös ruháját vette föl, amihez napszemüveg és kalap is dukált.

A dolog szépséghibája csak annyi, hogy kb. fél óra múltán túl meleg lett a szépezéshez, innentől kezdve a kapolcsra megfelelő öltözet Csengének a bugyiban merült ki. Azt hiszem, nem én voltam az egyedüli, aki irigyeltem a gatyarohasztó melegben.








Nagyot játszottak Nanával a sakktáblán,

aztán a Palya-udvar felé vettük az irányt.
Itt nagy egyetértésben lazultunk pár órácskát,
hol babzsákban, hol függőágyon, hol a gyerekjátszó-sátorban



múlatva az időt, így hallgatva a koncerteket.


A Palya-udvaron kívül a másik kedvenc- talán a legnagyobb- a faárus volt.

Itt órákig játszott volna minden nap Csenge, ha egy órához közeledvén nem csalogatom valahogy tovább. Főzött, tálalt, kínált, játszott...


De az árusokkal egyébként is nagy erőkkel ismerkedett. Lelkesen szóba elegyedett mindenkivel:

-Téged hogy hívnak? Hol laksz?

Ki-ki változó barátkozási kedvvel reagált, de mindig kapott legalább néhány kedves szót attól is, aki hamar sietett tovább. Ezt is szeretem Kapolcsban (-mondjuk most így belegondolva Sárváron is hasonlóan jó élményeink voltak, egyedül a játszótéren találkoztunk kretén anyukákkal: Mikor Csenge szólt, hogy őt ma nem is Csengének hívják, hanem Mártinak, akkor egy nő közölte, hogy "A Csenge pedig sokkal szebb név. A Márti csúnya". Veszprémben az állatkertben pedig egy idő után el kellett magyaráznom Csengének, hogy vannak a "paramamák", akik mindenért rászólnak a gyerekükre és mindig ijesztgetik őket, mondván, hogy leesik, ha felmászik, leharapja a kecske az ujját, ha bedugja meg hasonlók, de velük nem kell törődni. Ezután már ő is felállította a diagnózist, ha ilyet látott és ügyesen csak megerősítésért fordult hozzám: "Anya, ez is egy paramama, ugye?)

Sok-sok élménnyel gazdagodtunk, árusok, vándorok, hippik, akik az út szélén gitároztak-énekeltek, mi meg táncra perdültünk, a néni, aki megkínálta Csengét füstölt gomolyával, amiből jó üzletet csinált, mert ízlett a kisasszonynak és vettünk is tőle sajtot. A kerámia-árus nő, akivel csevegni kezdett, és akinek annyira megtetszett, hogy adott neki ajándékba egy hűtőmágnest csak úgy. Czékmány Vera keramikusművész, aki félre is rakott neki egy ilyen madarat, amit végül meg is vettünk.
Ennek az a sztorija, hogy szombaton, miután otthagytuk Nanát a Palya-udvarban, akármerre mentünk, akármit láttunk, a nagyonnál is jobban tetszett és kellett Csengének. Először egy gyertyás udvarba tévedtünk be, ahol kézműves, szárított virágokkal díszített gyertyák sorakoztak, ráadásul illatosak is voltak. Ebből mindenképp kellett volna a leánykámnak, de mikor mondtam, hogy még nem, gyorsan eldugta a kedvencét egy másik mögé a gondosan elrendezett installációt némiképp átalakítva. Ennek szomszédságában volt Czékmány Vera, ahol szintén rettenetesen kellett több minden, de leginkább ez előbb említett vakvarjúcska. Innentől bevezettem azt a rendszert, hogy ami tetszik, azt megjegyezzük, és ami majd vasárnap este kell, miután mindent láttunk, azt megkapja. A madár nyert. Viszont utána is tetszett még sok minden, és mivel már nem kaphatta meg, mindenhol szólt, hogy akkor a kiválasztott termékekekt legyenek szívesek megőrizni a jövő évig, amikor majd érte jövünk. (Ez nem újkeletű dolog, hanem bevett gyakorlat: cipősboltban is rakatott már félre magának 38-as aranyszínű cipőt, hogy tartsák meg addig, míg meg nem nő.)

Egyik nap este mentünk át Kapolcsra, akkor felfedeztük a Manó-udvart. És jól is volt ez így, hiszen ez a meseország sötétben tudott a legjobban érvényesülni.

A kedvencek közé tartozott még a kő-árus is, amit én az évszázad legnagyobb lehúzásának ítélek, és az eladók sem voltak ott igazán kedvesek (nem úgy, mint a faárus lány, akivel összecimbiztünk). Ezt is elmondtam Csengének, hogy vannak olyan árusok, akik nem barátágosak, onnan érdemesebb rövid nézelődés után továbbállni. De a kövesnél így is sokat időztünk, Csenge pedig- velem ellentétben- azt hangoztatta jó hangosan, hogy ez a néni is nagyon kedves (és ez azért egy picit hatott is). Na de mikor a páronként ezer forintos mágnesekből láncot fűzött a leányzó és a nyakába biggyesztette, akkor azért szólt a néni, hogy ezek törékenyek, ki kell fizetni, ha leesik. Mondtam, hogy jó, akkor majd kifizetem. Erre elhallgatott.

De a Palya-udvaron túl, a kőáruson túl, a fabolton túl is volt még fergeteges móka:
Mikor például a többiek Kapolcson mulattak egy este, mi pedig már otthon lefekvéshez készültünk Csengével, akkor megkért, hogy "Most pedig üljünk ki beszélgetni, mint a felnőttek szoktak" (erre akkor kapott rá, mikor nemrégiben Telkiben voltunk Boldizsáréknál és ott a nagyos bográcsozós mulatságban a kicsik is részt vettek vagy éjfélig. Roppant jól mulattak. Csenge azóta is minden este 10 körül közli, hogy "Ilyenkor gurultunk Boldizsárral le a dombról, majd fel a dombra". A mencshelyi kiülések is hasonlóan tetszettek Csengének, csak a gyerektársaság hiányzott talán némikép ). Kiültünk hát a tábortűzhely mellé, csak sajnos a tűzgyújtás nem igazán sikerült, néhány percig égett csak. De végülis ez sem volt baj, jobban láttuk a csillagokat.
A másik nagyszerű dolog az volt, hogy Anna lezsírozta Ottóval, a szomszéd bácsival, hogy vigyen el minket lovaskocsikázni Csibésszel, a lovával:

Elérkeztünk aztán hosszú vakációnk végére, kedden hazautaztunk. De Kapolcs hatása jól érezhető az alábbi jammelős performance-án is Csengének:


Hazaértünk, az élmények még sokáig fognak bennünk dolgozni, sőt, leginkább bennünk maradnak még akkor is, mikor már az emlékek elhalványodnak.
Ez a nyaralás fergetegesen JÓÓÓÓ volt!