Kisujjacskáék

Nos, nem tudom most felidézni, pontosan mennyit és mit írtam eddig pontosan a képzeletbeli barátokról, így amikor elmesélem, hogy állunk mostanság, lehet, hogy olyat is elmondok, ami már szerepel korábbi bejegyzésben, de sebaj. Végülis a képzeletbeli barátok is nőnek, ahogy Csenge, és változnak is.

Van ugye Márti (22), Maja (pár napja ünnepeltük a 6. születésnapját, de a legfrissebb információk szerint már 6 és fél éves lett hirtelen), Tóbist (ő azt hiszem, Csengével egyidős) valamint Léna (ő a legkisebb, 2 év körüli).



Rajtuk kívül pár hónapja (vagy tán egy éve is van?) megjelentek életünkben a kisujjacskáék. Ott voltak ők mindig is, mióta megszületett Csenge (illetve az enyémek pedig velem egyidősek nyilván), de személyiségükről mindezidáig nem tudtunk.

Itt most az ujjacskákat kell figyelni!

Ahogy fel tudom idézni, azt hiszem, én vagyok a ludas megjelenésükben, bár egyértelmű, hogy Csenge kerekítette ki teljes lényüket.
Böngészőből meséltünk egyszer, pontosan szólva az Óriásböngészőből.Jó ideje ez a nagy kedvenc a műfajban. Ebben nincsenek állandó, minden oldalon és helyszínen megjelenő szereplők.

Egyszer, amikor a játszóterezésről meséltünk, hirtelen felindulásból felvetettem, hogy az ujjaink menjenek a csúszdán, a mászókán, stb.
Ezzel egy igen komoly lavinát indítottam be. Innentől kezdve csak kisujjacskákkal lehet mesélni- nemcsak, hogy ebből a könyvből, de szinte mindenből. A felolvasós, simán mesélős történetek csak valahol hátul kullognak a rangsorban.
Ebből a böngészőből úgy mesélünk, hogy az ujjacskáink végigmennek oldalról oldalra, helyszínről helyszínre.
Csenge 2 pár kisujjacskával vesz részt a saga-ban, én egy párral. Időnként az én kisujjacskám "tudatlan", az a lényeg, hogy naív kérdéseket tesz fel mindenről, Csenge ujjacskái pedig kioktatják- vagy kedvesen, vagy kevésbé türelmesen.

Az Óriásböngészőben először benéznek a városba, utaznak az emeletes buszon, az ujjacskám esetleg összekeveri a létrát a mászókával. Aztán benéznek a parkba, játszanak a labirintusban, hallgatnak zenét, csónakáznak, vonatoznak. Utána bevásárolnak a piacon, vesznek elemózsiát az utána következő strandoláshoz.
Itt kell kifejtenem egy számomra örömteli fejleményt: az én ujjacskám sokáig statikus karakter volt, semmi változás nem történt a személyiségében, semmi jellemfejlődés, okosodás. Mindig ugyanazok a tudatlan megnyilvánulások, sőt, ha változtatni akartam a mondatain, akkor még helyre is igazított Csenge. Az utóbbi 2 alkalommal viszont, mikor a strandon belekezdtem, hogy "jaj-jaj, félek az óriáscsúszdától!", közölte, hogy de már a múltkor kipróbálta, megtanulta, most már bátran csússzon. 
És már a tengerbe sem félek belemenni, tudom, hogy a partiőr-fiú figyeli a cápákat. És az oviba sem beszokós vagyok, síelni is megtanultam és azt is tudom, hogy a villamos nem egy nagy sárga hernyó, ami megeszi az embereket, hanem egy jármű, ami utasokat szállít.
Azt is tudom, hogy a tanyasi állatok közül a tehén nem szomorúságában mondja, hogy "mú", a malac nem neveletlenül büfög, és a birka sem szemtelenségből mondja, hogy "beee".
Síelni is megtanult a kisujjacskám, és az adventi vásárban sem kérdez már butaságokat.

De nem csak ebből a nagyszerű böngészőből lehet ám így mesélni, hanem még az Anna?Peti, Gergő-ből is (amit már egyre ritkábban veszünk elő, nem nagy bánatomra), illetve ha új könyvet kap Csenge vagy a könyvtárból kiveszünk valamit, azt is ujjacskásan meséljük az alap-mesimerés után- még a non-fiction kategóriás, vulkános, dinoszauruszos, természetbúvár könyveket is így bújjuk.

Izgalmas ebből a szempontból a Nem, nem, hanem című könyv, amit most kölcsönöztünk ki: ebben aztán tökéletesen jókat játszhatunk, én kettős szerepben: egyrészt anya vagyok, aki felteszi a kérdéseket, simán olvas, aztán jön az ujjacskám, aki rábólint az ostoba-vicces felvetésekre. Végül Csenge ujjacskája megmondja a frankót.

 Álljon itt ebből a mókából egy kis ízelítő:

Jön a meglepő befejezés, amit a gyermek is ki tud találni nagy nevetve, főleg, mivel rímel (még akkor is, ha a mi nagymamánk vonattal jön mihozzánk által):






Nem bírom ki, hogy ne idézzek még egy-kettőt ide a végére:

Mit kell a virággal tenni, ha kókadt?
Vinni neki finom ennivalókat?
Biztatni?„Te virág, magadat bízd el”?Nem, nem, hanemmeg kell locsolni vízzel.

Mibe töröljük
 a kezünk, ha zsíros,
mert ebédre pizza volt,
hambi, vagy gyros?
Függönybe?
Macskába?
Ing gallérjába? A hajunkba?
Nem, nem, hanem
szalvétába.

Ki viszi mindig a házát a hátán?
A bácsi a szomszédból,
bizonyos Ádám?
A fecske? A kecske?
A pingvin? A cica? A csiga?
Nem, nem, hanem
ja de, a csiga.

Ha forró a leves, a krumpli, vagy bármi,
a tűzoltóságnak kell telefonálni,
hogy "haló, ez túl meleg,
jöjjenek, juj, ki"?
Nem, szó sincs róla, csak
jól meg kell fújni.

No de Varró Daniról térjünk vissza Tihanyi Csengére és a  kisujjacskákra. Imádom, hogy ennyire kreatív, hogy ennyire élénk a képzelőereje- hogy az én képzeletbeli hiányosságaimat is ellensúlyozza. Mert már szomorkodtam azon, hogy én nem tudok neki kitalálni meséket- de persze lehet, hogy ez is jönne, hogy ez is jönni fog egyszer, ha beleveselkedek-, de sebaj, mert a kisujjacskáék segítségével megoldjuk ezt is, minden mese egyedi, igazi és élő.