Reggelente

Mostanában így néz ki a reggelünk:

Én kelek fél 6-kor, kávézok, tornázok, aztán fél 7 körül ébresztem Csengét. Mézes tejjel vagy kakaóval, meg egy történettel.
Ez úgy alakult ki, hogy egy-egy kedves vagy izgalmas kis hírt elmondtam neki azokból, amiket reggel olvastam. Például, hogy kisoroszlán született az állatkertben vagy vulkán tört ki.
A vulkánok és a dinoszauruszok most épp ugyan lecsengőben, de sokáig nagy kedvencek voltak (és lehet, hogy visszatérnek még).
MOstanra viszont már sokkal komolyabb történeteket vár, és még egyet és még egyet. Van, hogy nem találok inspiráló hírt, de eddig szerencsére mindig kialakult valami jó a fejemben, amit elmesélhettem. Viszont olyan is van, hogy nem tudok harmadik-negyedik érdekes történetet mondani.

A tegnap egy olyan nap volt, mikor nem olvastam semmi megoszthatót, így az alábbi történet született meg a fejemben (az alap már mielőtt leültem Csengéhez, a többi közben):

Volt egy család: anyuka, apuka és két gyerekük: Zsófi és Peti. Olyan jómódúak voltak, hogy még egy erdejük is volt. Egy nap az apuka úgy gondolta, kivágja az egyik fenyőfát az erdőben, hogy készítsen belőle egy asztalt és székeket az ebédlőbe, a gyerekeknek pedig kis bútorokat: kisasztalt, kisszékeket, kis szekrényt, tán még egy babaház is kitelik a fából.
Felkerekedett hát az egész család meg a favágó ember, akit kihívtak, és kivonultak a fához.

A fában azonban volt valami, amiről ők nem tudtak. Volt benne egy odú, az odúban pedig egy mókuscsalád: papa, mama gyerekek laktak ott is. A mókusok épp a télre készültek, a felnőttek sok-sok mogyorót, diót és makkot hurcoltak az odúba, a gyerekek pedig vidáman játszadoztak velük.
Ahogy az embercsapat közeledett a fához, a mókuspapának rossz érzése támadt. Ismerte az itt lakó embereket, tudta, hogy kedvesek, de most jött velük egy idegen is, és épp az ő fájuk felé közeledtek. Ijedten figyelte az odúból kikukucskálva, ahogy a favágó előveszi berregő masináját  és a fűrészt a fához közelíti. Tágra nyílt szemekkel, rémülten nézett, még kiabált is mókusnyelven: Makk-makk!

Ebben a pillanatban Petinek is tágra nyíltak a szemei és felkiáltott:
-Ne! Ne tessék vágni! Tessék kikapcsolni a fűrészt!- és szaladt a favágó felé.
Ezt a kiabálást már meghallotta a favágó, tétován ki is kapcsolta a fűrészt és kérdőn nézett Petire.
-Egy mókus!- mutatott a fára a kisfiú. Mindenki felnézett, és nem is egy mókust láttak, hanem kettőt, hármat, négyet! Két nagyobb és két kisebb fejecske kandikált ki ijedten az odúból.

-Nahát, itt mókusok lakása van? Hogyan nem vettük őket eddig észre?- szólalt meg az apuka. -Ezt a fát megtartjuk, nem vehetjük el a mókusoktól a kuckójukat.
Ezzel minden felnőtt és gyerek egyetértett, úgyhogy inkább szépen leültek  a fa tövében és onnan csodálták a mókuscsaládot.
Ahogy azonban hosszasan nézték őket, Petinek és Zsófinak gyanús lett, hogy bizony az odúban szűkösen fér meg ez a család, alig-alig férnek be, főleg, hogy már jól bespájzoltak magokból.
Tanakodni  kezdtek- közben a felnőttek elmentek dolgukra.
Zsófi felvetette, keressenek egy olyan fát a családnak, amiben van egy nagyobb odú. Nekiindultak hát, mászkáltak az erdőben, míg csak esteledni nem kezdett. Akkor aztán Peti egyszer csak felkiáltott:
-Odanézz! Azon a fán mintha lenne egy nagy odú!- Igen ám, de a sötétben nem látták egyértelműen, milyen odú az, és azt sem tudták ellenőrizni, esetleg nincs-e lakója.

Az éjszaka izgalomban telt, a gyerekek alig tudtak aludni, reggel pedig hajnalhasadtakor már ki is pattantak az ágyból és szaladtak az erdőbe.
Nagy volt az öröm, mikor a fára mászva azt tapasztalták, az odú lakatlan, és kellemesen nagy, tágas, pont egy mókuscsaládnak való. 
Igen ám, de újabb kihívással szembesültek a gyerekek: hogy fogják elmondani a mókusoknak, hogy itt ez a jó kis "ház", ami csak rájuk vár? Nem kaphatják csak úgy fel és nem hurcolhatják ide őket, a mókusok halálra rémülnének!
Zsófinak támadt egy ötlete.
A gyerekek jó sok diót, makkot és mogyorót gyűjtöttek és elkezdték őket szépen lerakni a mostani mókuslaktól kezdve egészen a nagy odúig.
A mókusgyerekek a lakásukból kikukucskálva örömmel fedezték fel, hogy egy egész kis mogyoró-út áll előttük. Örömmel újságolták szüleiknek a felfedezésüket. Apukájuk azért azt mondta, nem árt az óvatosság, ezért inkább először ő megnézi, mi lehet ez a rejtély. Nagy volt az öröme, mikor eljutott a nagy odúig: ilyen csudajó meglepetésre nem számított, egy olyan hely várt ott rá, ami tökéletes lakás lehet az ő családjának! Észrevette a másik fa tövében ücsörgő és onnan figyelő embergyerekeket, rájuk nézett, és örömmel látta, hogy a gyerekek bíztatóan mosolyognak és bólogatnak rá!
Nosza, visszaszaladt a családjához, hívta a kis pereputtyot:
-Gyertek, nézzétek, mit találtam, új helyre költözünk, nektek is fog tetszeni!
Nagy örömmel és kíváncsisággal vonult az egész mókuscsalád apuka után, hát még mikor meglátták, milyen szép nagy az odó, milyen izgalmas az új fa! Mennyi új mászási lehetőség!
Peti és Zsófi pedig- mikor látták, hogy a mókusoknak tetszik az új lakás, szépen visszemetek a régihez, kipakolták belőle a télire felhalmozott eleséget és egy vödörben az új fáhz vitték, hogy a mókusoknak már ne kelljen ezt is áthurcolniuk, hiszen mindjárt itt a tél.

Most már nyugodtan kivághatták volna a fenyőfát az emberek. De mégsem tették. Arra gondoltak ugyanis, hogy igaz, hogy a mókuscsalád elköltözött onnan, de jöhet egy másik állat, egy harkály vagy egy pele, akinek pont ekkora odóra van szüksége. 
Kerestek hát egy olyan fát, amiben és amin nem lakott senki, azt vágták ki óvatosan, és abból csinált Zsófi és Peti apukája csudaszép bútorokat- a maradék faanyagból pedig még arra is futotta, hogy a mókusoknak készítsen egy kis táblát, amit egy ágra akasztottak az odujuk mellé: "Mókus-lak".