Nőttem

Felöltözünk, még 2 perc és indulunk az iskolába.
Valami hiba van a pocijával- kakilni kell, de nem sikerül-, de azt gondolom, hogy ha majd elmegy WC-re a suliban, minden okés lesz.
Aztán egyszer csak upsz és elkezd hányni, pár lépésre a WC előtt, de se előre, se hátra, ennek bizony mind ki kell jönnie, nincs tovább.
Nem megyünk hát iskolába, se ő, se én. Ők mézeskalácsot sütöttek volna, valamint Csenge Kassay Samuval ketten ajándékot készített volna Editnek, örömmel várta ezeket. Nekem le kellett volna adnom a félévzáró dolgozataimat és énekeltem volna egy gyönyörűségeset a többiekkel a félév igazi lezárásaként.
Ezek most nem lesznek.
Itthon leszünk az épp aktuálisan forgalomban levő vírussal, Csenge hányni fog, én takarítani: ez a kellemetlen része.
Be fogunk bújni az ágyba és annyit mesélek, amennyit csak szeretne: ez a kellemes.

Végül enyhe lefolyású a betegség: óvatosan iszogat, pihen, alszik, böjtöl, még egy szem hányás. Pihen, alszik, adventi mesék. Ölelések.

Este hétkor elalszik. Nyolckor sikítva-sírva ébred. Szaladok, Lázálom, pedig nem is lázas. Melege van, feladok rá egy vékonyabb pizsit- én kell, hogy öltöztessem, mert félálomban van és nem tudom felébreszteni. Átjön hozzám aludni. Fekszik a karomon félálomban és szenved, jönnek a rosszaságok újra és újra, mikor elaludna. Megnyugtató szavakat duruzsolok, ölelem, itt vagyok, minden rendben van, vigyázok rá, de csak-csak itt maradnak.
Áthozzam az álomfogót a szobájából? Nem, nem akarom, hogy függővé váljon holmi amulettektől.
Ja, de sajnálom! Adjak neki egy lázcsillapítót? Nem, ennek a harcnak meg kell történnie, akkor is, ha nekem is nehéz ezt végignéznem.
-Anya, küldd el ezt a rossz álmot!
Elküldöm. Felküldöm az angyaloknak az égbe, ők semlegesítik, bárányfelhővé változtatják.
Ebben a pillanatban elalszik, egyenletesen lélegzik, ahogy fekszik a karomon.

Reggel jókedvűen ébred.
Azért még gyenge, de látszik, hogy jobban van. Lepihen egy kicsit még délelőtt. Egyszer csak hív a szobájába:
-Anya, gyere!- öröm van a hangjában.- Anya, idenézz!- ahogy fekszik, feltartja maga elé a kezeit és nézi őket.- Nőttem! Anya, látod? Nőttem! Nagyobb lett a kezem! Én nem is tudtam, hogy már ekkora vagyok!

Hát így történt. Nem mentünk iskolába, mert más igen fontos dolgunk volt.
Csenge lépett egy nagyot. Nőtt.

És nagyon jófej módon időzített: szerdán volt a születésnapom, ezt szépen kivárta, tudta, hogy az az enyém, akkor nem dolgozom, hanem mélyülök. Ő pedig csak csütörtökön kezdett bele a saját aktuális munkájába önmagán. Úgy, hogy szombaton a pásztorjátékra már elég jól volt, oda el tudtunk menni.

Jövőre nekem is szerepelnem kell benne, azt mondta (én is szeretnék), de fontos, hogy jó karaktert kell formálnom. Hajlandó a cél érdekében vendégségben aludni (mert a próbák késő este vannak), pedig eddig nem nagyon szeretett.

Hát így.