Az úgy volt, hogy nekem egyáltalán nem volt karácsonyi hangulatom, sem adventi még november közepén.
Mikor rádöbbentem, hogy készülődni kellene, totális ellenállás volt a lelkemben.
Aztán történt egy este, hogy átmentem Irénhez számlákat intézni, aztán persze csevegtünk is vagy egy órácskát, Csenge pedig otthon maradt egyedül.
Egyszer csak jön, hogy most már menjek, mert van valami meglepetés. Be kellett csukni a szememet.
Bevezetett a konyhába, leültetett az asztalhoz. Most már kinyithatom.
Az asztalon karácsonyi terítő, szép tányérokon két-két karika sárgabaracklekváros baguette, gyertyák égnek, egy most készített kis karácsonyfa és Boldog karácsonyt! feliratok.
Megérkezett az adventi hangulat.
Nagyon jó nekem, hogy ilyen lányom van!
Én pedig berendeztem az előszobában egy kis sarkot két régi fotellal, lábtartóval, takarókkal, párnákkal. Ide szeretünk bekuporodni, beszélgetni, csokit kóstolni (elővesszük a csokisdobozt, osztunk mindenfajta csokiból mindenkinek egy-két kockát, aztán szép sorban megeszegetjük őket, a végére a legjobb természetesen), mesélni.
Mikor reggel Csenge egy iskolai napon úgy vonul ki a szobájából, hogy hozza a Sünimanó-könyvet: Meséljünk!- és vigyorog csibészesen. és az órára nézek és azt állapítom meg, hogy megállt az idő minden bizonnyal, mert simán van még egy negyed óránk mesélni, akkor úgy érzem, hogy jó az élet.
Otthon vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése