Ez a szuper csajszi mindeközben 8 éves lett, én meg már sose jutok ide, hogy dokumentáljam az eseményeket, pedig minden pillanat élmény.
Olvasmányaink közül ki kell emelnem a Helka-trilógiát. Nem írok most könyvajánlót, de a lényeg, hogy mindketten nagyon élvezzük a regényeket és hogy Csenge születésnapi ajándéka is tematikus volt, a Balaton-Felvidéken kerestünk fel néhány Helka- helyszínt.
De nem is ez most a lényeg, este fél 12-kor, mikor kidobott az ágy, mást akartam leírni.
Lefekvéskor beszélgettünk. Még mindig a karomon szeret elaludni, bár mostanában volt már rá példa, hogy addig-addig helyezkedtünk, hogy mikor felvetettem, hogy tegye inkább a kispárnára a fejét, beleegyezett.
Szóval fekszik a karomon, bekuckózva, kisbabásan és így szól:
-Anya, miért adott az Isten az embernek szabad akaratot?
-...
-Mit gondolt? Majd engedelmeskednek neki? Aki meg nem, azt ól megbünteti? Hogy képzelte ezt? Mármint ahogy Mami gondolja?
Elmondom neki, hogy a kérdésre a választ én is csak találgatni tudom (kicsit ötletelünk is, némi humorral elegyítve), és hogy erről filozófusok is szoktak elmélkedni.
Csenge amúgy így van a vallásokkal:
Mikor a múltkoriban Maminál volt 2 naapot is nélkülem (én suliban, de aludni odamentem), Mami este boldogan arról számolt be, hogy Csenge elmeséltette vele az egész Bibliát.
Csenge aztán, mikor hazatértünk és Vimala barátnőjével töltötte a napot, Krisnáról szóló rajzfilmet nézett.
Együtt kielemeztük a hasonlóságokat a két vallásban.
Csengének Krisna jelenleg jobban tetszik.
Én azért elmondtam neki, hogy nekem a buddhizmus most a nyerő, mert semmilyen istenre nem akar rábeszélni, ehelyett az együttérzés fontosságát és hasonlókat hirdet.
Jól kitárgyaljuk mindet.
-Anya, beszélgessünk!- Ez nem csak az esti összebújás idején szokott elhangzani, hanem autóutakon, a hygge-sarkunkba telepedve, vagy a teraszon kényelmesen elhelyezkedés közben is.
És ezek nem holmi majd-adja-magát beszélgetések, hanem tematikusak. Most éppen:
-Betegségekről vagy a gyerekrablókról.
-Csenge, elalváskor virágokra le-leszálló pillangókról, tündérkékről, felhőkön ücsörgő angyalkákról szokás beszélgetni!
-Beszéljünk felhőkön ücsörgő gyerekrablókról!
Ezen aztán elröhögcsélünk, aztán még egyszer, röviden bedobja a szabad akarat-témát.
Aztán jön a:
-Anya, Mami mit mondana a csikungról?
Kifejtem neki (ismét, mert szereti ezeket a témákat újra és újra átbeszélni, mert ismétlés a tudás anyja), hogy ha annyit mondunk neki, hogy egy torna, akkor nem bánná (csak simán értelmetlennek találná, de erre most nem tértem ki), de ha beszélnénk neki a filozófiájáról is, akkor gáznak tartaná. Kicsit beszélünk a filozófiájáról, jinről és jangról (ezek Csenge kedvencei, a fülbevalója is ilyen most), majd békésen elalszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése