Patak

-Mira, ha lesz reggeli beszélgetőkör, és a tavaszi szünet jön szóba, miről fogsz mesélni? - Kérdezem Mirát hétfő reggel az autóban, a tavaszi szünet utáni első napon. Közben az jut eszembe, amit az egyik anyuka mesélt, hogy az ő kisfia mindig lapít ilyenkor, ő ugyanis a nagyinál tölti a szüneteket, tévézéssel. És eszembe jut az is, hogy bár én szerettem az én nagyimnál lenni szünetekben, de elég égő volt, hogy mindenki menő helyekre utazott, én meg még a Balatonon sem voltam soha.
-Petényről.- Pont, csönd, befejezve. Igen, voltunk Petényben, jó is volt, kevesellte is, de vajon ő elégedett-e az élménnyel úgy igazán?
-Petényben jó volt, ugye? És azon belül? Az a nap, mikor dolgozni mentem és egyedül voltál ott Mamival meg Tibivel?

Volt egy ilyen nap, és rendkívül jól sikerült, mindhárman boldogan fogadtak este, Mami nem győzte mesélni, hogy kapált Mira, hogy korholta közben a kigyomlált pitypangokat, pihenéskor pedig arról beszélt Maminak, hogy vannak olyan országok, ahol a gyerekmunkások dolgoznak és kemény sorsú nők, és ő nővérke szeretne lenni és ezekben az országokban segíteni a rászorulókon. (Mostanában ráakadt a Volt egyszer az...élet és ...ember sorozatok másik két verziójára, amiről én sem tudtam, a Volt egyzser az...ötlet és Volt egyszer a...föld címűekre. Ez utóbbiban mutatnak be komoly társadalmi témákat, gyerekek számára jól emészthetően és nem nyomasztóan, hanem megoldható feladatokként.)
Reggel persze meséltette Mamit: Jákob történetét kellett most elmondania. Nagyon szereti, ha Mami bibliai történeteket mond- és persze ezt Mami is nagyon szereti.
De mégsem volt helyes a tippem.

-Az is nagyon jó nap volt. De nem. A legjobb a patak volt.

A patak. megint nem mond többet, de nem is kell. A patakhoz elsétált a mamis napon is, tudom, de arról végülis részleteket nem kaptam.
Aztán viszont másnap elmentünk ketten a patakhoz. Leültünk az egyik kis rozoga hídra és voltunk. Kavicsokat dobáltunk. Néztük a vizet. Hasra feküdtünk a hídon kereszbe és úgy is maradtunk: közelről néztük a vizet, jó sok volt most a patakban, csak úgy csobogott... Aztán még a zokninkat is levettük és bemártottuk a vízbe a lábujjunkat, pedig jeges volt, a levegő sem több 15 foknál, a szél is fújdogált, mégis muszáj volt...
Nézegettük a patakon túli kerteket-házakat...Milyen lehet itt lakni. És úgy éreztük, itt lenne jó laknunk. Mira annyit játszhatna a pataknál, amennyit csak akar, átszaladna Mamihoz, amikor kedve tartja... Itt töltenénk a nyári szünetet meg a hétvégéket, aztán majd egyszer akár folyamatosan itt lakhatnánk...
Jön egy néni, ("felső-Lackovszki") Zsuzsi néni, 90 éves. Beszélget velünk, de nem nagyon érzékel minket. Egyáltalán nem hallja, amit mondunk. Kérdéseket tesz fel, aztán meg sem próbálja meghallani a választ. Tibi szerint mindig is ilyen volt, de most aztán igazán süketnek tűnik, nagyon szórakoztató. Aztán elmegy.
Mi meg csak vagyunk. A patakon, a hídon ülve-fekve, szólva-csendben, együtt-jelen.

Ez végülis nem csak Mira kedvenc momentuma a tavaszi szünetből, hanem az enyém is.

Kép erről csak bennünk van. Képzeljétek el ti is.