(ez egy márciusi kép)
Csengének nagyon tetszik az a sóderes-homokos benyúló "félsziget", amit két hete még jócskán beborított az ár, de most már szabadon és szárazon várt minket. Letettem a kisasszonyt a meitai-ból, ő pedig boldogan indult a kavicsok közé. Nagy örömmel gyűjtögeti őket kis kezeibe, aztán hamar ki is szórja újra mindet ujjai közül. Vidáman mondja ilyenkor: "Ka...Ka..."- vagyik "kavics". Hoz nekem is belőle sokszor. Aztán egyszer csak észrevettem, hogy apró kagylók is vannak a sóder kövei között, megmutattam egyet Csengének, aztán csodálkozva láttam, hogy egyből megjegyezte, hogy ez nem "ka-ka" (kavics), hanem "ka-ka" (kagyló). Ezt nemcsak onnan lehet tudni, hogy innentől kezdve ezen új kincseket szedegette, hanem onnan is, hogy ha utána mondtam, hogy "kavics", arra hibajelzést adott le, de ha korrigáltam kagyló-ra, akkor megelégedetten mosolygott.
Ültem a földön, Csengém jött-ment, hozta-vitte-szedte a kincseket, nem tartotta meg őket, csak felszedte és elszórta, időnként hozzám bújt, néha szopizott egyet, majd ment tovább, én meg csak gyönyörködtem benne, a vízben, a hegyekben, így együtt mindannyiukban. Boldog zen-pillanatok voltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése