-Na, hogy bírod a kisbabás életet?
-Nagyon élvezem.
-Ja, eszik-alszik, ugye?
Ezen a kérdésen első döbbenetem után mindig jót derültem. Ezt emberek tényleg így képzelik, hogy csecsemő eszik, alszik, esetleg tisztába teszed és kész? Úgy tűnik, vannak, akik így. És jobban eltöprengve arra kellett rájönnöm, hogy vannak valószínűleg sajnos még mindig babák, akik így működnek, mert ügyesen betréningezték őket. De erről majd egy másik bejegyzésben.
Csenge sosem volt hétalvó. Pici korában egész keveset aludt nappal (miután elmúlt a sárgaság-álomkór), azt is főleg hordozókendőben. Aztán kb. 4 hónapos kora körül beállt egy olyan rendszer, hogy délelőtt és délután is aludt 1,5-2 órát. Mondjuk 9-11-ig és 14-16-ig. De ezt nagyon lazán kell érteni, 1 óra csúszás ide vagy oda, egy harmadik alvás, ha reggel korán ébredtünk- mint ahogy az átlagos nyári időjárás is csak a statisztikákban létezik.
Most pedig gyanús, hogy ez a korszak is a végéhez közeledik, lehet, hogy lassan átállunk a napi egy alvásra. Tegnap is 11:30 körül kezdődött a délelőtti alvás és 2-ig tartott, és ma sem nézett be az álomtündér hamarabb. Aztán tegnap délután 5-kor még volt egy fél órás szundikálás.
Majd meglátjuk. Az is lehet, hogy csak a nagy séták hiányoznak a komolyabb alvásokhoz, mert igencsak kellemetlen ez a kora-téli idő: hideg-szél-eső kombó, 15-20 percnél nagyobb sétát nem bírtunk.
Az éjszakai alvás nagyon szuper: velem/ velünk alszik a kisasszony, és ez így mindenkinek jó. Ha kedve van, szopizik egyet, és alszunk tovább. Már közben is... Mindannyian jól pihenünk így, és Csengének és nekem is fontos a közelség.
Szopizni nappal is 1,5-2 óránként szokott, mint éjjel. Úgy tűnik, ő már most egészségtudatos, és sokszor eszik keveset. Mikor tápszeres pótlást kapott, abból is annyit evett, hogy 2 óra múlva megéhezett. De szerencsére már több, mint 2 hónapja lejöttünk a cuccról. De majd erről is egy másik mese szól.
Néhány nappal a féléves szülinap után elkezdődött Csenge bevezetése a felnőttkajába. Aztán hamar fel is függesztettük...
Nyalogatott már korábban is őszibarack-szeletet, almát, sőt kiflit is. De ez az "igazi" kajcsi még nem tetszik neki. Az őszibarack és az alma teljesen megbuktak. A sütőtök tetszett, de az is csak inkább nyalogatósan, lenyelni nincs kedve még a "szilárd" ételt. Amúgy úgy történik a nagyos evés, hogy pürét készítek, leánykám az ölembe, kanálba püré, kanál a leányzó kezébe, innen a szájba, püré nyalogatása, ízlelgetése, kiköpése. Nem erőltetem egyenlőre a dolgot, nincs még igazán igénye az anyatejen kívül másra. Ha úgy jön ki, adok neki egy kis ezt-azt, de semmi komoly. A BLW (igény szerinti hozzátáplálás) úgyis szimpatikus nekem is, kicsilány pedig tudja, mi és mikor kell neki.
Szóval az eszik-alszik ad azért némi kalandozásra lehetőséget. És én ezeket a kalandokat nagyon szeretem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése