Látogatás Újpalotán

Ez a látogatás a két ünnep között bizony nem úgy alakult, ahogy Irén nagyi várta: mikor anno, sok hónapja meglátogatott minket, Csenge lelkesen feszített a nagyi ölében, és vidáman mosolygott a fényképezőgépnek.

Ezen felbuzdulva Irén nagyi lelkes örömujjongással fogadta kisunokáját az ajtóban- aki csak nézett, majd keserves sírásba kezdett. Na ja, a nyolc hónaposok szorongása (Mérei így nevezi, sokkal találóbb-tágabb, mint a szeparációs szorongás) idején nem könnyű rég nem látott rokonnak lenni...
Egy darabig úgy tűnt, pisilni sem fogok tudni kimenni, de végül apával kettesben biztonságban érezte magát (ha a nagyszülők kimentek a szobából).
Irén mama nagyon igyekezett: halkan beszélt, bújócskát játszott, játékokat hozott, még a földre is letérdelt, hogy elnyerje a kis hölgy bizalmát- ez végül egész jól sikerült is (többszöri visszaesés után, ugyanis ha Csenge elmosolyodta magát, a nagyi ujjongani kezdett, mire a leányzó megint megijedt és sírva fakadt...). Tomi nagypapa csak csendesen mosolygott a háttérből, azért tőle is tartott picit Csenge.

Viszont apa nagyon boldog volt: horgászorsói iránt igen nagy lelkesedést mutatott a leányzó!




Hamar hazaindultunk, el akartam kerülni a sötétben, sírva hazautazást. Sajnos ez nem sikerült tökéletesen, mert eltévedtünk, és mivel nagyon álmos volt már a babóca, fél óra türelem után (ennyire volt hitelesítve, normál esetben ennyi alatt haza is értünk volna vígan) eltört a mécses- de nem volt olyan durva, mint anno Petényből hazafelé, el is aludt végül, és itthon is folytatta- jól elfáradt, az biztos. Tanulság, hogy többször kell Tihanyi nagyiékkal találkozni...