Múlt vasárnap volt a nagy nap, mikor Csenge először volt igazán a nagyvárosban. "Igazán" alatt azt értem, hogy nem autóban és átutazóban, hanem vonattal, és bele a sűrűjébe.
Nagyival már egy ideje tervezgettük, hogy egyszer eléje mehetnénk Csengével, mikor végez a munkában, aztán együtt haza.
Bevonatoztunk hát Budapestre. Nagy érdeklődéssel figyelte az embereket, lelkesen mosolygott az emberekre, akiknek jó része viszont fásult, üveges tekintettel nézett a semmibe. Voltak azért aranyosak is. Például egy cica és a gazdái (egy kislány meg az anyukája), akik lelkesen viszonozták Csenge mosolyát- aki még a "cica"-szót is kimondta, mire leszálltunk a vonatról.
Bevetettük magunkat a Westend-be: itt egy kicsit olyan volt a leányzónak, mint Crocodile Dundee-nak a civilizációban, az embernagyságú, férfit ábrázoló matrica neki bizony bácsinak tűnt.
Egyébként semmi különös. A Bohémmama-kendőben vittem, csípőn, mert azt gondoltam, háton esetleg megijed vagy valami ellenszenves ember hozzányúl. Így nagyon jó volt, tudtam reagálni, ha kérdést láttam csilllogni a szemében, és jól átölelve tartottam, hogy biztonságban érezze magát a nagy zajban-fényárban.
A legjobb élmény a szoptatóshelyiség volt, szép kultúrált, igényes, nyugalmas.
A tetőn az egy szál babahinta foglalt volt, azt nem teszteltük.
Hazafelé piros vonat, nagyival. Ez nagyon tetszett a manókának. Még indulás előtt körbe kellett vezetgetni,mindekivel cimbizett, mosolygott, beszélgetett, elbűvölte az embereket. Aztán hazáig a nagyi ölében feszített.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése