Oltáskérdés

Nem tudom, hogy nem írtam le ezt annak idején.

A történet első fele még Gödön játszódott.
Kb 4-5 éves lehetett Csenge, mikor az oviban volt olyan 6 éves, aki megkapta a 6 évesen aktuális oltásokat. És jól beparáztatta a kisebbeket, hogy ez mennyire fájós, kellemetlen élmény, láz meg minden.
Csenge pedig- akinek eddig meg se kottyantak az oltások-, berezelt. Olyannyira, hogy nem volt olyan nap, hogy fel ne hozta volna a témát, egyre jobban bepánikoltatva magát. És közben még több, mint egy évünk volt addig, hogy ez aktuális legyen.

Hirtelen ötlettől vezérelve egyszer csak bepróbálkoztam az imaginációval:

-Csenge, az oltáskérdést csomagoljuk be egy szép kis zsákba, és akasszuk fel ide a lépcső alá. Mikor majd eljön az ideje, elővesszük. Addig hadd pihenjen. Mit szólsz?

Jó ötletnek találta és a módszer csodásan működött. Egyszer-kétszer még odanézett, ha arra jártunk, és megkérdezte:

-Anya, ott van még az oltáskérdés?
-Ott.
-Jó.

Telt-múlt az idő, lassan meg is feledkeztem a dologról.

És elköltöztünk Budajenőre.

Már jópár napja vidáman éldegéltünk új helyünkön. Mígnem egy este vacsoráztunk a konyhában, Csenge pedig hirtelen keserves sírásban tört ki:

-Anya! Ott hagytuk az oltáskérdést! Elfelejtettük az oltáskérdést!

Húha.

-Csenge, semmi gond, ne aggódj. Most kinyújtjuk a kezünket, elkapjuk az oltáskérdés madzagját és idehúzzuk. És felakasztjuk kint a lépcső fölé. Jó lesz így?
-Jó.

Megnyugodott. Többet nem került szóba az oltáskérdés.
Mikor eljött a 6 éves oltás ideje, Nanával ment el Csenge a doktor nénihez. Minden rendben zajlott, "annyi volt, mint egy szúnyogcsípés". Büszként jött haza.