Este elaludt kicsi Csengém 9 körül, én pedig még levelezgettem egy sort. Fél 12-kor megébredt, és ahogy szokás, szépen odapattantam mellé, cici, én meg olvasgattam, míg ő szopizott. Egyszer csak sikítás: Béka!- És lehátrál az ágyról, hátrál menekülve, szemében rémülettel néz rám. Látom, félálomban van. Megyek hozzá, átkarolom, de eltol magától, ijedten néz, de végül mégis elfogadja az ölelésem, viszont a cicire húzza a pizsamámat. Nem! És sír, sír keservesen. Mi a baj, kicsikém? Nem kapok választ. Fáj valamid? Fáj a torkod? Csak sírkétségbeesetten.
Végül megengedi, hogy felvegyem és dajkáljam, de a cicit mereven elutasítja. Nem tudom mire vélni a dolgot. Kéri, hogy meséljek. Mesélek egyet. Nagyon álmos, és látom rajta, hogy valami nincs rendben a kis lelkében. Mi lehet az?
Törökülésbe ülök, az ölembe veszem, ringatom, énekelek neki. Egy darabig ez jó, de csak megint elkezd sírni.
Hátamra veszem, hátha így megnyugszik, talán el is alszik.
És közben jár-jár a fejem, mi lehet a baj. És fáj a szívem, mert olyan ijedten nézett rám a kislányom, mintha tőlem félne. Mi történhetett? Szörnyű volt, és szörnyű volt, hogy nem tudok segíteni.
De a kendő megnyugtatja. Berakunk egy mosást, érzem, hogy lazul a hátamon. De éber. Lehet már fél egy is.
Hirtelen eszembe jut: este testápolót kentem magamra, talán ráment a mellemre és rossz ízű. Megkérdezem: Csenge, rossz ízű a cici? Lehet, hogy krémes lett, megmosom, jó? Nem válaszol. De megmosom úgy, hogy közben ő a hátamra van kötve, és figyeli, hogy mi történik. Nem szól semmit. Én meg már korábban úgy döntöttem, többet nem kínálom, amíg ő nem kéri a cicit. Ezzel mindkettőnket kímélem a további sokk-hatásoktól.
Bemegyünk a szobába, Csenge továbbra is a hátamon. Csak a kislámpa ég, ringatni kezdem őt, hullámzunk együtt, talán elalszik.
-Megmostad a cicit?
-Meg, megmostam.
-A béka elment?
-Igen, elment a béka.
-Lemegyek!- leveszem a hátamról.
-Cici!- adok neki. Összebújunk, elalszunk. Megszabadultunk a békától.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése